F1: Ugyanaz történt Alonsóval, mint tavaly - Vettel

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2012.09.09. 17:28
Címkék
Sebastian Vettel Monzában büntetést kapott, majd műszaki hiba miatt kiesett az Olasz Nagydíjról, ezért pont nélkül zárt, és a vb-pontverseny 2. helyéről visszacsúszott a negyedik pozícióba. Az éllovas Fernando Alonso mellett Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen is megelőzi.

„Ugyanaz a gond jött elő a generátorral, mint Valenciában és itt is szombaton – mondta Vettel. – Fontos pontokat vesztettem, de annyiból könnyebb elfogadni ezt a kiesést, mint a valenciait, hogy itt egyáltalán nem voltunk gyorsak, és nem az élről estem ki."

Vettel nem érti, miért volt más az idei esete Alonsóval, mint a tavalyi. Egy éve a spanyol leszorította a pályáról, és úgy is sikerült megelőznie, Alonso megúszta büntetés nélkül, az idén Vettelnek a boxba kellett hajtania, mert leszorította a Ferrarit, amely nem tudott előzni.

„Déja vu volt, ugyanaz történt, mint tavaly. Fernando ugyanott, ugyanúgy szorított le engem – mondta Vettel. – Egyelőre nem panaszkodtam emiatt, és nem is szándékozom fennakadni a történteken. Nem hiszem, hogy azért büntettek meg, mert Monza a Ferrari hazai pályája. Mérges voltam a büntetés miatt, de már elszállt a haragom. Egy hete nekünk volt jó versenyünk Jensonnal, most Fernandónak és Lewisnak."

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
6 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik