Vergne megnyugodhat, nem miatta esett ki Vettel

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 16:19
null
Sebastian Vettel a 2010-es Dél-koreai GP óta először esett ki műszaki hiba miatt (Fotók: Reuters)
Jean-Éric Vergne megnyugodhat, nem a karambolja miatt elrendelt biztonsági autós időszak következtében hevült túl a generátor Sebastian Vettel autójában a vasárnapi Európai Nagydíjon. A Renault megvizsgálta a Red Bull-pilóta kocsijának meghibásodását, és arra a következtetésre jutott, a lassított körözés csak lelassította a címvédő kocsijában zajló folyamatot.

 

„Többször is megvizsgáltuk, mi történhetett Sebastian autójában, mert elsőre semmit sem találtunk – mondta Rob White, a Renault motorsportrészlegének ügyvezetője. – Aztán kiderült, hogy a Red Bullban már a biztonsági autó beküldése előtt túlhevült a generátor, és a safety car mögötti körözés csak lassította a folyamatot, amely a verseny újraindításakor ismét felgyorsult, és az autó leállt.”

Egyre nagyobb a nyomás Vergne-en
Egyre nagyobb a nyomás Vergne-en

A Heikki Kovalainennel saját hibájából ütköző Vergne már korábban több kritikát kapott a Red Bull családon belülről túlságosan agresszív stílusa miatt, és a mostani 10 rajthelyes büntetése mellett kirótt 25 ezer eurós bírságáról is azt mondta a munkáltatója, saját zsebből kell kifizetnie. A francia helyzetét tovább rontotta volna, ha arra jutnak a Renault-nál, hogy a generátor a lassú körözés miatt hevült fel, és Vettel tulajdonképpen miatta esett el a biztos győzelemtől.

Vetteléhez hasonló meghibásodás miatt esett ki Romain Grosjean, a Lotus versenyzője is.

„Romain autójában hirtelen, előzetes jelzés nélkül hibásodott meg a generátor” – mondta White, hozzátéve, hogy a jövő hét végi Brit Nagydíjra másik generátorral látják el partnereiket – a Red Bull és a Lotus mellett a Williamst és a Caterhamet.

Vagy módosítják a mostanit, vagy a tavaly hibátlanul működő verziót szállítják Silverstone-ba, de mindenképpen egyeztetnek a csapatokkal, amelyek aerodinamikai módosításokkal javíthatják az eszköz hűtését.

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
18 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
19 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
21 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik