Formula-1: Nem hittem, hogy ilyen közel leszek a pole-hoz - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.10.15. 08:45
Címkék
Sebastian Vettel nem gondolta, hogy be tud férkőzni a két McLaren közé a Dél-koreai Nagydíj időmérő edzésén, ezért a második világbajnoki címét a múlt heti Japán GP-n bebiztosító német örül neki, hogy megszerezte a második rajtkockát.

„A McLaren nagyon versenyképes volt, a pénteki és a szombat délelőtti szabadedzésen is jelentős előnnyel zárt, ami nem lehet véletlen – mondta Vettel, aki 222 ezreddel kapott ki Lewis Hamiltontól. – Mindent megtettünk, hogy nehéz dolguk legyen az időmérőn, és közelebb is kerültünk hozzájuk, mint amit ők vagy akár mi sejtettünk az edzés előtt, ezért nagyon elégedettek lehetünk."

A Szuzukában csak harmadikként célba érő Vettel továbbra is arra számít, hogy a gumik nagyon gyorsan elkopnak a futamon.

„Az összes lágy guminkat megkíméltük, ami a versenyen döntő lehet. Az első kör nagyon érdekes lesz, a célegyenes végén és a harmadik kanyar előtt is lesz lehetőség az előzésre. A gumik megkímélése a rajtnál is fontosabb lesz, Jenson Japánban megmutatta, hogy ez a döntő" – mondta Vettel.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
1 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
31 perce

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
40 perce

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
1 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
9 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik