Formula-1: két év múlva vb-futamot rendezhetnek New Jerseyben

Vágólapra másolva!
2011.10.24. 17:04
Címkék
A Formula–1-es versenynaptárban jövőre bemutatkozó texasi versenypálya után egy évvel New Jersey is futamot rendezhet – erről értesült a brit Autosport.

Bernie Ecclestone már régóta tárgyal New York-i üzletemberekkel, mert szeretne az amerikai nagyvárosban F1-es futamot. Egy éve biztos volt benne, hogy összejön a terve, de azóta hallani lehetett lemondó nyilatkozatokat is.

Az Autosport tudni véli, hogy a versenyt júniusban, a Kanadai GP-vel párban tartanák meg, míg az austini futam az év végén, a Brazil GP-vel lenne párban. A pálya a Hudson folyó mellett húzódna, a hátteret Manhattan felhőkarcolói alkotnák.

Az egyezség aláírását és a tervezet részleteit kedden hivatalos sajtótájékoztatón hivatalosan is ismertetik.

 

Legfrissebb hírek

Muszukajev visszavágott az olimpiai bronzmeccsért, már Bajcajev is negyeddöntős a vb-n

Birkózás
24 perce

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
30 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
36 perce

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
59 perce

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
1 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
1 órája

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
1 órája

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik