Formula-1: Barrichello több csapattal is tárgyalásban áll

Vágólapra másolva!
2011.10.13. 17:32
Címkék
Rubens Barrichello mindent megtesz, hogy jövőre is a Formula–1-ben versenyezhessen. A brazil pilótának nincs biztos helye a következő évre jelenlegi csapatánál, a Williamsnék, Barrichello pedig elmondása szerint ezért több istállóval is tárgyalásban áll.

„Versenyezni szeretnék. Itt vagyok, készen állok rá, hogy bármiről tárgyaljak, ami abban segíthet, hogy jövőre is a mezőny tagja lehessek. Olyan csapatokkal állok tárgyalásban, amelyeknek várhatóan versenyképes autójuk lesz jövőre" – mondta Barrichello.

A brazil pilóta két kilencedik helyet tud felmutatni az idei szezonban, amivel mindössze négy pontot gyűjtött mindeddig.

Legfrissebb hírek

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
23 perce

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
32 perce

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
1 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
8 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
9 órája
Ezek is érdekelhetik