Formula-1: a Red Bull csapatutasítást is bevetne Webber érdekében

Vágólapra másolva!
2011.10.28. 12:42
Címkék
A Red Bull-istálló eddig sem titkolta el, hogy az idény utolsó három Formula–1-es futamán Mark Webber világbajnoki második helyezése lesz a legfontosabb számára, s ennek érdekében csapatutasítás alkalmazását is kilátásba helyezte – már ha az ausztrál pilóta igényli a világbajnok Sebastian Vettel segítségét.

„A csapat érdeke, hogy Mark megszerezze a pontverseny második helyét, és ennek érdekében mindent elkövetünk – mondta Christian Horner csapatfőnök Webberről, aki 209 pontjával a vb 4. helyén áll, 13 ponttal elmaradva a második Jenson Buttontól. – Leülök a pilótákkal, és átbeszéljük, mit tehetünk. Biztos vagyok benne, hogy Mark elsőre nemet mond, mert a saját erejéből akarja megoldani, nem akar ajándékot kapni Sebastiantól. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ha megkérem Sebet, azonnal igent mond."

Webber az idén eddig egy futamot sem nyert meg, és a második helyen is csak kétszer ért célba, miközben Vettel már két verseny óta kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, s 10 győzelme mellett 4 második helyezést gyűjtött be az eddigi 16 GP-n.

„Tudom, hogy Marknak fontos a vébé második helyezése, és azt is, hogy győzni akar legalább egyszer az idén. Sebastiannak már csak a statisztikákkal kell küzdenie, néhány rekordot megdönthet. Nem arról van szó, hogy az első körtől mindenképpen Markot akarjuk előretenni. Ugyanúgy állunk hozzá a futamhoz, mint az összes többihez, csak ha a verseny végén egymás mögött haladnak, szóba kerülhet a csapatutasítás" – tette hozzá Horner.

Legfrissebb hírek

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
3 perce

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
7 perce

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
7 perce

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
20 perce

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
20 perce

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
36 perce

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
40 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik