Formula-1: Hamilton levegőnek nézett, ezen húztam fel magam - Massa

Vágólapra másolva!
2011.09.29. 15:52
Címkék
Felipe Massa a csütörtökön megjelent brit Autosport magazinnak azt nyilatkozta, csak azért ment a televíziós kamerák elé „gratulálni” Lewis Hamiltonnak az F1-es Szingapúri Nagydíj után, mert az angol előtte nem állt szóba vele.

Massa a BBC-interjúhoz készülődő Hamilton vállát hátulról megveregette, azt mondta neki, „Szép munka volt”, mire Hamilton hátrafordult, és azt válaszolta: „Soha többé ne érj hozzám!”

Massa szerint elkerülhető lett volna, hogy a kamerák előtt történjen a szóváltás, de ez nem rajta múlt.

„Amikor kiszálltunk az autóból, megpróbáltam beszélni vele, kétszer is odamentem hozzá, de levegőnek nézett, mintha ott sem lennék, elhaladt mellettem. Persze, hogy felhúz ezzel a viselkedésével, ez nem helyes, nem profi viselkedés” – mondta Massa, aki az idén decemberben is megrendezi florianopolisi jótékonysági gokartversenyét, amelyen az F1-es mezőnyből rajta kívül Rubens Barrichello, Bruno Senna, Vitantonio Liuzzi, Jaime Alguersuari, Pastor Maldonado és Adrian Sutil indul el, s elfogadta a meghívást többek között Jorge Lorenzo MotoGP-világbajnok is.

MASSA „BESZÓLÁSA” HAMILTONNAK

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
14 perce

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
39 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
48 perce

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
48 perce

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
58 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
1 órája

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
1 órája

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik