Formula-1: Hamilton és Schumacher is szép versenyzésről beszélt

Vágólapra másolva!
2011.09.11. 16:23
Címkék
Michael Schumacher és Lewis Hamilton is azt nyilatkozta az Olasz Nagydíj után, hogy élvezte a csatát, amely kettejük között zajlott. Igaz, az idén a riválisait többször is nyíltan bíráló Hamilton, aki végül 4. lett Schumacher előtt, valószínűleg magában tartotta a lényeget…

„Nagyon jó verseny volt, célba értem, pontokat is szereztem, semmi okom a panaszra. Michaellel nagyot csatáztunk, ilyen az autóverseny" – mondta Hamilton a BBC-nek.

„Mókás délután volt, szerintem sportszerűen védekeztem Lewiszal szemben, tiszta csatát vívtunk egymás ellen. Tudtommal a sportfelügyelők sem rendeltek maguk elé, úgyhogy minden rendben volt" – mondta az egymás után a második versenyén az 5. helyen célba érő Schumi.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik