Formula-1: Elismerem, Button az idén sokkal jobb, mint én - Hamilton

Vágólapra másolva!
2011.09.28. 08:06
Címkék
Lewis Hamilton elismerte, hogy az idén nem tudott olyan szinten versenyezni, mint csapattársa, Jenson Button, aki öt futammal az F1-es idény zárása előtt egyedüliként maradt versenyben Sebastian Vettellel a világbajnoki címért – még ha az esélye csupán matematikai is. A 2008-as világbajnok azt is elmondta, nem akar többet foglalkozni a Felipe Massával történt szingapúri afférjával.
„El kell ismernem, hogy Jenson ebben az évben sokkal jobb munkát végez, mint én. Hiába javulok fel az utolsó öt futamra, már nem tudom behozni a lemaradásomat, ez ugyanis a kiegyensúlyozottságról szól – mondta a kedden az indiai Bangalore-ban utcai F1-es bemutatót tartó Hamilton a Reutersnak, amelynek munkatársa a Felipe Massával történt összeszólalkozásáról is kérdezte. – Igyekeztem nem felbosszantani magam az ügyön, nem rágódom rajta, továbbléptem. Sokkal fontosabb, hogy valahogy visszataláljak a megfelelő kerékvágásba, és jövőre sokkal jobban versenyezzek, mert a legutóbbi négy futamon mutatott teljesítményemmel nem megyek sokra."
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
23 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
31 perce

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
31 perce

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
41 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
50 perce

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
1 órája

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
1 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik