Formula-1: Button élvezte a bajnokok megelőzését, sajnálja a rajtját

Vágólapra másolva!
2011.09.11. 16:52
Címkék
Jenson Button az Olasz Nagydíj rajtjánál visszaesett a 7. helyre, majd Felipe Massa és Mark Webber ütközésének, valamint három, világbajnok ellen végrehajtott remek előzésének köszönhetően feljött a 2. helyre, és ott ért célba. Élvezte a délutánt, de azon rágódik, mi lett volna, ha nem szúrja el a rajtot…
„Kiváló verseny volt, Michaelt, Lewist és Fernandót is a pályán előztem meg, kár, hogy egyik csata sem az első helyezésért folyt. Mit is remélhetnék, ha a rajt után visszacsúszom a hetedik helyre – elmélkedett Button. – Ha minden összeáll, felvehetjük a versenyt Sebbel, nagy kár, hogy most nem így történt. Nem tudom, mi lett volna, ha jól rajtolok. Alonso ellen nehéz csatát vívtam, de amikor a keményebb keverékű gumikra váltottunk, jobban szenvedett, és könnyebbé vált a feladatom."
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
6 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
7 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik