Formula-1: Az utolsó körömben majdnem nekimentem a falnak - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.09.24. 17:58
Címkék
A világbajnoki éllovas Sebastian Vettel idei 11., pályafutása 26. pole pozícióját szerezte meg a Szingapúri Nagydíj hivatalos időmérő edzésén. A német az időmérő utolsó pillanataiban gyors körében hibázott, de az előző köre elég volt neki a részsikerhez.

„A harmadik szakaszban a második gyors körömben elrontottam egy kanyart, így inkább kiszélesítettem, minthogy megpróbáljam az íven tartani, és később a falnak csapódjak. Így nem volt értelme befejezni a gyors körömet, de az elsővel is nagyon elégedett voltam – mondta Vettel. – A pálya nagyon hosszú, nehéz minden kanyart hibátlanul bevenni, de tanultam tavalyi hibáimból. A verseny is borzasztóan hosszú lesz.”

Csapattársa, Mark Webber minden igyekezete ellenére lemaradt a pole-ról, de legalább az edzés hajrájában feljött a negyedik helyről a másodikra.

„A korábbi években nagyon sok bajom volt ezzel a pályával, örülök, hogy megszereztem a második rajtkockát. Sebastian nagyon gyors volt, de remek eredmény a csapat számára, hogy mindketten az első sorba kerültünk” – mondta Webber.

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
4 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
13 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
34 perce

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
43 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
52 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
54 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik