F1: A McLaren gyors, talán a meredekebb szárnyai miatt - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.09.09. 16:35
Címkék
Az Olasz Nagydíj első napjának délutáni edzésén a legjobb időeredményt elérő Sebastian Vettel elégedett volt a Red Bull-Renault teljesítményével, a Belga GP-nek otthont adó Spa-Francorchamps után ugyanis Monzában is versenyképesnek tűnik az autója. A három évvel ezelőtt a Toro Rosso színeiben aratott monzai győzelmekor viselt bukósisakját ismét magára húzó német szerint azonban a McLaren valamivel a többiek előtt jár.
„Érdekes nap volt, ez a pálya általában nem fekszik a kocsinknak, de most kifejezetten elégedett voltam vele – mondta a vb-éllovas a délutáni tréning után. – A McLaren nagyon gyorsnak tűnik, ám a két pénteki edzés után még nem érdemes ítélkezni. Bár sok az egyenes, a forgalom nagyon zavaró tud lenni, a köridők ezért sem feltétlenül mérvadóak. A McLaren meredekebb szárnyakat használ; meg kell vizsgálnunk, mennyire bizonyulhat ez jó megoldásnak a versenyen. Nem lehet véletlen, hogy annyira kiemelkedtek a mezőnyből az első gyakorláson."
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
4 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik