Formula-1: Hamilton elismerte hibáját, mindenkitől bocsánatot kért

Vágólapra másolva!
2011.08.29. 08:12
Címkék
Lewis Hamilton vasárnap este elismerte, hogy az ő hibájából történt a Kobajasi Kamuival való ütközése, és a japán pilótától, valamint saját csapatától is bocsánatot kért a Twitteren.

„Megnéztem az eset ismétlését, és el kell ismernem, hogy száz százalékban az én hibámból történt az ütközésünk, mert miután azt hittem, már magam mögött hagytam Kamuit, túlságosan kihúzódtam a pálya szélére, és nem hagytam neki elég helyet" – szólt a koccanás után a pályáról lesodródó, és erősen a falnak csapódó Hamilton első Twitter-üzenete.

„Bocsánatot kérek Kamuitól és a McLaren-csapattól is, utóbbi többet érdemelne tőlem. A legjobbakat, Lewis" – tette hozzá következő üzenetében a pályán adott interjúiban még bizonytalan Hamilton, akinek nem először kell az internetes üzenőfalon keresztül szabadkoznia vasárnapi tettéért ebben az idényben.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 perce

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
57 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
1 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
1 órája

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik