Formula-1: a Ferrarinál szeptembertől már az új idényre készülnek

Vágólapra másolva!
2011.08.07. 22:20
Címkék
Kitört a nyári szünet az F1-ben, nagydíj legközelebb augusztus legvégén lesz Belgiumban, addig nyaralás mindenkinek – legalábbis ezen a héten és a következőn, amikor a gyárakat is zárva tartják muszájból.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatvezetője is lazít, a víkenden Madonna di Campiglióban járta az emelkedőket, ugyanazokat, amelyeken telente a Wroom nevű évadnyitó médiaeseményeit tartja a cég. Csakhogy most se hó, se felhajtás nem volt – a két versenypilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa is máshol pihen –, Domenicali és a munkatársak viszonylagos nyugalomban túrázhattak és biciklizhettek. Persze csak miután a főnök nyilatkozott a meghívott sajtósoknak. Nem is akármiket.

„Szeptembertől a következő idényre fókuszálunk, mivel a jelenlegi modell, a 150° Italia fejlesztéseit már legalább október közepéig meghatároztuk – közölte Domenicali. – Persze ha valami nagyon megváltozna, akkor mi is változtatnánk... Ha van valami, amin lehet finomhangolni, akkor azt érdemes megcsinálni, egyébként viszont túl sok időt veszít az ember a jövő évi autó fejlesztéséből. Minél több időt tudunk a szélcsatornában tölteni, annál jobb. Annál is inkább, mert szeretném elkerülni, hogy még egyszer olyan nehéz idénykezdetünk legyen, mint idén volt."

Legfrissebb hírek

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
9 perce

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
39 perce

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
53 perce

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Amarissa bravúrral negyeddöntős a ljubljanai tenisztornán

Tenisz
1 órája

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
1 órája

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
1 órája

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik