F1: Maldonado bevágott elém, jó, hogy nem lett baleset - Hamilton

Vágólapra másolva!
2011.08.27. 16:04
Címkék
Lewis Hamilton szerint Pastor Maldonado okozta kettejük ütközését a Belga Nagydíj szombat délutáni hivatalos időmérő edzésének második szakaszában, amely során a célegyenesben összeért a két autó.

„Nagyon súlyos eset volt, szerencse, hogy nem lett nagy baleset belőle, főleg Pastor autója szállhatott volna fel, ha összeér a két kerék, és felemelkedik az autó – mondta Hamilton. – A második szakasz végén a gyors körömben nagy volt a forgalom, az utolsó kanyarban megelőztem Pastort, aki a célba érés után, amikor már lassítottam, nagyon gyorsan közeledett felém, megkerült, és bár egyenesen mentem, elém vágott. Nem tudom, hogy szándékosan tette-e."

Hamilton McLaren-Mercedese megsérült az eset során, ezért a riválisoknál később tudott kimenni a 3. szakaszban a pályára, és sérült autóval szerezte meg a 2. rajtkockát.

„Az első légterelő csúnyán megsérült, a felfüggesztés és a kocsi oldala is. Nem értem, miért kell a kockás zászló meglengetése után ilyen agresszíven versenyezni" – tette hozzá Hamilton.

Legfrissebb hírek

Mégiscsak visszatérhet Bilbaóba a spanyol válogatott hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
31 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
48 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
49 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
1 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik