F1: az FIA nem engedélyezi a Red Bullnak az első kerekek kicserélését

Vágólapra másolva!
2011.08.28. 12:59
Címkék
A legfrissebb hírek szerint az FIA nem adott engedélyt a Red Bull-istállónak és további két csapatnak arra, hogy lecserélje a Belga Nagydíj rajtja előtt a szombati időmérő harmadik szakaszában használt lágy gumijukat, amely a világbajnok csapat szerint túlságosan is felhólyagosodott, ezért veszélyes lenne versenyezni velük.

A Pirelli is jelezte, hogy a 17 első gumit, amelyet a versenyhétvégére kiszámolt mennyiség felett vittek be a paddockba (hármat minden futamon eleve bevisznek), nem használják a futamon. a versenyhétvégére kiszámolt mennyiség felett vittek be a paddockba (hármat minden futamon eleve bevisznek), nem használják a futamon.

Azaz aki ezek után az első tíz helyezett közül a kerékcsere mellett dönt, a boxból rajtol. A helyszíni találgatások szerint a másik két csapat a Lewis Hamilton révén érintett McLaren és a Jaime Alguersuari által érdekelt Toro Rosso.

Legfrissebb hírek

Mégiscsak visszatérhet Bilbaóba a spanyol válogatott hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
27 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
44 perce

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
45 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
1 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik