F1: a világ leggazdagabb családja Mexikóban rendezne versenyt

Vágólapra másolva!
2011.08.10. 18:56
Címkék
A mexikói CIE vállalat Carlos Slim Domittal (aki a világ leggazdagabb emberének tartott Carlos Slim fia) együtt gőzerővel munkálkodik annak érdekében, hogy 1992 után ismét Formula–1-es nagydíjat rendezzenek az észak-amerikai országban.
„Egyelőre megvizsgáljuk a lehetőségeket” – mondta a 74 milliárdos vagyonnal rendelkező család sarja, Slim Domit. Mexikó az 1963 és 1970, majd az 1986 és 1992 közötti idényekben összesen 15 nagydíjnak otthont, mindegyiket a CIE által üzemeltetett Hermanos Rodriguez pályán, amely most is a lehetséges helyszínek között van, azonban előbb fel kellene újítani, hogy megfeleljen az előírásoknak. A Reuters információja szerint másik lehetséges helyszínként egy guadalajarai utcai pálya megépítése vetődött fel. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a múlt héten arról beszélt, hogy Mexikó visszatérhet a Formula–1-es helyszínek közé. „Manapság Mexikó erős gazdasági háttérrel rendelkezik, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben futamot rendezhet – mondta Todt. – Tudjuk, hogy a versenyzés költséges. Nagyon sok kritériumnak kell először teljesülnie, hogy Mexikói Nagydíjra kerülhessen sor, ezek közül a legfontosabb a biztonság kérdése.”
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
27 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik