Vettel ismét hisz magában, a McLaren-pilóták visszavágnának

Vágólapra másolva!
2011.07.30. 17:24
null
Vettel visszatért a győzelmi ösvényre? (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Sebastian Vettel idei 8., pályafutása 23. rajtelsőségét szerezte meg szombaton a Hungaroringen, köszönhetően utolsó gyors körének, amellyel megverte az addig élen álló Lewis Hamiltont. Vettel mögött négy korábbi hungaroringi győztes és a 2008-ban három körrel a vége előtt az élről kieső Felipe Massa rajtol – a németnek meg kell dolgoznia első Magyar Nagydíj-sikeréért. Vettel természetesen köszönetet mondott szerelőinek a hajnalig tartó munkájukért, és figyelmeztette riválisait: a gyenge Német GP után ismét óriási az önbizalma.

 

Sebastian Vettel a múlt héten a hazai versenyén érte el eddigi legrosszabb idei eredményét, a Red Bull német pilótája csak a 4. lett a versenyen. Bár sokan úgy vélték, jelentős pontversenybeli előnye birtokában Vettel elkezdett takarékosan versenyezni, és már nem hajt annyira, mint az év elején, a német a Magyar GP időmérőjén szenzációs körrel jelezte: a nürburgringi futam csak kisiklás volt, egyébként minden a régi.

KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG VERSENYRE  HANGOLÓ PÉNTEKI ÉS SZOMBATI NAP LEGJOBB KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT  GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: CZERKL GÁBOR, KORPONAI TAMÁS, REUTERS)
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG VERSENYRE HANGOLÓ PÉNTEKI ÉS SZOMBATI NAP LEGJOBB KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: CZERKL GÁBOR, KORPONAI TAMÁS, REUTERS)

„Nem éreztem jól magam a Nürburgringen, és az autó sem volt tökéletes, túl hidegben versenyeztünk. Bár most sokkal jobb az idő, még mindig nem a szokásos, itt tíz fokkal melegebb szokott lenni. Mindenesetre nagyon jól érzem magam" – mondta Vettel.

Ehhez az is kellett, hogy az autóján jelentősen változtasson a csapat szombat reggelre.

„A pénteki edzés után nem igazán bíztam a kocsiban, lassabb is voltam, mint a McLaren pilótái, és a csapat elismerte, hogy rengeteg tennivaló van az autóval – mondta Vettel. – Az éjszaka nem sokat aludtak a szerelőink, a hajnali zárlatot feloldva dolgoztak, és nagyon jó munkát végeztek. Délelőtt már sokkal jobban éreztem magam a kocsiban, visszajött az önbizalmam. Nagyon várom a versenyt."

A csapatok az idén a szabályok szerint nem dolgozhatnak péntekről szombatra virradóra az autón hajnali 2 és reggel 8 óra között, csak négy alkalommal egy idényen belül. Bár néhány kiscsapat már az év elején elhasználta a kvótáját, az élgárdák közül a Red Bull volt az első, amely igénybe vette, s még három alkalommal megteheti.

„Azt hiszem, hajnali öt körül értek vissza a hotelbe, ezt a kőkemény munkát nem is köszönhettem volna meg mással, mint egy ilyen jó körrel az időmérőn – mondta Vettel. – Reggel az első pillanattól fogva csodás volt az autó, bátrabban mertem menni vele, ennek is köszönhető a jobb időeredmény. Tényleg rengeteget számít az önbizalom."

Lewis Hamilton közel volt hozzá, hogy a tavalyi Kanadai Nagydíj óta először az első rajtkockába juttassa a McLarent, de lemaradt. A versenyt ugyanakkor derűlátóan várja.

„Remek, hogy a 2. és a 3. rajtkocka lett a miénk, az előző verseny megmutatta, hogy nagyon jók vagyunk versenytávon – mondta Hamilton, aki egy készlet szuperlágy gumit frissen tudott tartani, a mezőnyből egyedüliként ugyanis lágy gumin ment tovább a második szakaszban. – Pénteken is nagyon jók voltak a hosszú meneteink, igaz, a Red Bull szombaton magasabbra tette a lécet. Az első sorból jó eséllyel indulok, remélem, sok pontot szerzünk."

A csapat főnöke az idei legjobb időmérős teljesítmény után sem tudta leplezni csalódottságát.

„Valóban, csalódottak vagyunk, hittünk benne, hogy megszerezzük a pole pozíciót – mondta Martin Whitmarsh. – A második és a harmadik rajtkocka is jó, de talán több volt benne. Lewis az utolsó körében a célegyenesre fordító kanyart kicsit kiszélesítette, de nem panaszkodhatunk rá."

A 3. rajtkockát megszerző Jenson Button a Monacói Nagydíj óta nem végzett ilyen előkelő helyen az időmérőn. Egyáltalán nem is volt csalódott, szerencsét hozott neki a kalocsai mintás kezeslábas.

„Nagyon boldog vagyok, az utóbbi időben sokat szenvedtem az időmérőkön, a rossz rajthely után pedig nem is maradt esélyem arra, hogy a győzelemért csatázzak. De most végre összejött a jó kör, és izgatottan várom a versenyt – fogalmazott Button. – Az utolsó előtti menetem után állítottunk az első légterelőn, és fél másodpercet nyertem vele. A jó stratégiával meglehet a győzelem."

NSO Formula–1 app okostelefonra!

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:19.815 átlag: 197.601 km/ó
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:19.978 0.163 mp h.
3. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:20.024 0.209
4. Felipe Massa brazil Ferrari 1:20.350 0.535
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:20.365 0.550
6. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:20.474 0.659
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:21.098 1.283
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:21.445 1.630
9. Michael Schumacher német Mercedes 1:21.907 2.092
10. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari idő nélkül
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:22.256
12. Vitalij Petrov orosz Renault 1:22.284
13. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:22.435
14. Nick Heidfeld német Renault 1:22.470
15. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 1:22.684
16. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:22.979
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth idő nélkül
18. Sebastien Buemi* svájci Toro Rosso-Ferrari 1:24.070
19. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:24.362
20. Jarno Trulli olasz Lotus-Renault 1:24.534
21. Timo Glock német Virgin-Cosworth 1:26.294
22. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 1:26.323
23. Daniel Ricciardo ausztrál Hispania-Cosworth 1:26.479
24. Jerome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 1:26.510
*Buemi veszélyes vezetés miatt öt rajthelyes büntetést kapott, ezért a 23. pozícióból rajtol.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
4 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik