Magyar Nagydíj: szakadó eső fogadta a pilótákat a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2011.07.28. 14:24
Címkék
Csütörtökön megérkeztek a Formula–1-es pilóták a Hungaroringre, ahol szakadó eső fogadta őket. Nem mindenkinek vezetett az első útja a pályára, Lewis Hamilton Budapesten volt városnézésen, míg a Mercedes párosa a vállalat kecskeméti gyárában tett látogatást.

Nem szabadulnak az esőtől és a hűvös időjárástól a Formula–1-es pilóták és csapataik: Silverstone és a Nürburgring után a Hungaroringen is felhős ég és tartalmas eső köszöntötte őket. Többségük értetlenül állt az időjárás teremtette helyzet előtt, biztosra vette ugyanis, hogy a hűvös Német Nagydíj után hazánkban a szokásoknak megfelelően tombol a nyár.

Hiába van 15 fokkal melegebb, mint egy hete a németországi helyszínen, a szikrázó napsütés hiányában nem az igazi, főleg nem, mondjuk, a hőségben reménykedő Ferrari számára.

A pályára csütörtökön elsőként a Force India párosa ért ki a pilóták közül, aztán szépen lassan szállingóztak a többiek is.

Az első nézeteltérésen is túl vagyunk, Paul di Resta kissé berágott Nick Heidfeldre, aki nem kért bocsánatot tőle a Német Nagydíjon történt karamboljukért (a németet meg is büntették az eset miatt), mire a Renault pilótája azt mondta, mivel nem szándékosan csúszott neki a skótnak, esze ágában sincs bocsánatot kérni.

Sebastian Vettelnek a paddockba felfelé jövet még egy reklámfotózás is belefért, a parkolóban felkészített autóba beülve tucatnyi napszemüveget váltogatott, s egyre-másra készültek a reklámfotók. A húszperces program végére seregnyi fotós gyűlt össze a vb-éllovas körül, a kíséretükben ment fel a parkolóból a paddockba vezető folyosón át a Red Bull hatalmas motorhome-jáig, az Energy Stationig, amely a világbajnoknak járó kedvezményeknek köszönhetően közvetlenül a bejárattal szemben található.

Vettel fő riválisai közül Fernando Alonso és Mark Webber is idejében megérkezett, ellentétben Lewis Hamiltonnal, aki Budapest belvárosában szponzorainak tervezett programja keretében a várost nézte. A két Mercedes-pilóta, Nico Rosberg és Michael Schumacher pedig Kecskeméten töltötte a délelőttöt, a stuttgarti vállalat új gyárában téve látogatást.

Délutánra persze ők is megérkeztek, s hamarosan megkezdődik a hétvége első hivatalos FIA-eseménye, a csütörtöki sajtótájékoztató.

Az időjárás biztosan központi téma lesz.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
30 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
30 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
31 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
57 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik