Formula-1: Button csalódott, továbbra sem állt dobogón a Brit GP-n

Vágólapra másolva!
2011.07.10. 17:12
Címkék
Jenson Button a 12. Brit Nagydíján is lemaradt a dobogóról, pedig lett volna rá esélye, hogy felálljon a pódiumra. Csakhogy az utolsó boxkiállásánál a jobb első kereket nem rögzítették szerelői, így a boxból kigurulva félre kellett állnia négykerekűjével...
„Elmondhatatlanul csalódott vagyok, nagyon élveztem a versenyt, egyre közelebb kerültem a Lewis, Sebastian és Mark alkotta bolyhoz, utóbbi mellett jöttem volna vissza a pályára, és biztosan esélyem lett volna a dobogós helyezés megszerzésére. Remélem, több ilyen probléma nem adódik pályafutásom során – mondta Button, aki a verseny közben nem akart az újságírókkal beszélni, csak utána állt a kamerák elé. – A jobb első keréknél a csavarhúzós srác elhagyta a rögzítőt, és amikor a másikért nyúlt, a nyalókás ember azt hihette, azt jelzi, készen van, és elengedett. Mindannyian hibázunk, és mindannyian hiszünk benne, hogy többé nem fogunk."
Legfrissebb hírek

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
17 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
20 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
34 perce

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
1 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
1 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik