Formula-1: Alonso elégedett, derűlátóan készül a Magyar Nagydíjra

Vágólapra másolva!
2011.07.24. 17:06
Címkék
Fernando Alonso a negyedik rajtkockából indulva a második helyen zárta a Német Nagydíjat, amivel felettébb elégedett volt, és az utóbbi futamokon nyújtott teljesítménye után izgatottan várja a Magyar GP-t, amely előtt derűlátó.

„Nagyon boldog vagyok, nem volt könnyű hétvégénk, mégis örülhettem a végén – mondta Alonso. – A legutóbbi három versenyen, három különböző pályán és három időjárási körülmények között az első két hely valamelyikén végeztem, ami nemcsak azt bizonyítja, hogy erősek vagyunk, hanem azt is, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt tudunk nyújtani. Élvezni fogom a vébé hátralévő részét."

Alonso már a jövő heti Magyar Nagydíjra is előre tekintett.

„Jobb leszek a Hungaroringen, biztosan melegebb lesz a mostaninál az idő, és a pálya hőmérséklete is legalább kétszer ilyen magas lesz. A lágy és a szuperlágy gumikat fogjuk használni, ami nekünk nagyon is kedvező, ez előnyt jelenthet nekünk. Nagyon várom a magyarországi versenyt, jó az előérzetem" – fejezte be Alonso.

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
18 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő

Kézilabda
36 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
37 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
43 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
52 perce

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
59 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
1 órája

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik