Továbbra is Vettel diktálja a tempót Barcelonában

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 17:39
null
Vettel versenyszimulációt teljesített és a boxkiállásokat is gyakorolta (Fotó: Action Images)
Szombaton is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Formula–1-es kollektív tesztelésen Barcelonában. A Red Bull világbajnoka a hosszabb távú meneteken is kiegyensúlyozott tempót mutatott, egy másodpercet javított pénteki eredményén. Szombaton 14 pilóta ült autóba, a Lotus-istállónál élete első F1-es köreit tette meg az angolai licenccel versenyző Ricardo Teixeira.

Sebastian Vettel késő délelőtt egy-két mért körös, amolyan kvalifikációs meneteket teljesített, ezalatt érte el az 1:23.315 perces eredményt, amely azért bő három másodperccel elmaradt Mark Webber tavalyi pole pozíciós időeredményénél, no meg csak 204 ezreddel volt jobb, mint Jaime Alguersuari legjobbja a Toro Rosso-Ferrarival (a spanyol egy háromkörös menet elején jegyezte legjobbját).

Vettelt vélhetően az időeredmény izgatta legkevésbé, sokkal fontosabbnak tartotta, hogy szépszámú boxkiállás-szimulációt végrehajtott, délután pedig teljes versenytávot teljesített – igaz, azt hosszú időre meg kellett szakítania egy piros zászlós pauza miatt.

Az eddig a megbízhatósága miatt magasztalt Ferrariban elektronikai gondok akadtak, de Fernando Alonso a több hosszú pihenője ellenére megtett 89 kört – vasárnaptól Felipe Massa kormányozza a piros autót.

A Williams szombaton sebesség és megbízhatóság terén is villantott, Rubens Barrichello ráadásul a hosszabb menetekben is kiegyensúlyozott volt. 115 körénél többet csak a 123 körig jutó Kobajasi Kamui és a 131 fordulóval a legagilisebb Nico Rosberg tett meg.

A Mercedes két nap alatt a második sikeres versenyszimulációját teljesítette, igaz, a sebessége jócskán elmaradt a Red Bullétól.

A Renault megosztotta a feladatokat Nick Heidfeld és Vitalij Petrov között, mint ahogy a Lotus is két versenyzőt ültetett a sárga-zöld autójába. Heikki Kovalainen mellett a tesztpilótai állásra pályázó angolai Ricardo Teixeira tette meg első F1-es köreit – a Formula–2-ben versenyző pilóta több mint nyolc másodpercet kapott Vetteltől, és ötöt Kovalainentől.

A Hispaniánál bemutatkozott Vitantonio Liuzzi, aki 69 kört tett meg a 2010-es autóval – az olasz dicsérte a csapatot, amelytől akár versenyzői szerződést is kaphat a rajtlista egyetlen kiadó helyén.

FORMULA–1-ES TESZT
BARCELONA, 2. NAP
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:23.315 103
2. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:23.519 94
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:23.978 89
4. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 1:24.008 115
5. Nick Heidfeld német Renault 1:24.242 39
6. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:24.243 123
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.730 131
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.923 54
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:25.194 80
10. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:26.421 55
11. Vitalij Petrov orosz Renault 1:26.884 61
12. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 1:27.044 69
13. Timo Glock német Virgin-Cosworth 1:27.242 60
14. Ricardo Teixeira angolai Lotus-Renault 1:31.584 26
Az eredmények nem hivatalosak
Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik