Formula-1: a Hispania kilépett a csapatok szervezetéből, a FOTA-ból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.10. 13:04
A Hispania kilépett a Formula–1-es világbajnokságon szereplő csapatokat tömörítő szövetségből, a FOTA-ból.

A spanyol istálló hétfői bejelentése szerint a lépésre azért került sor, mert a szervezetben nem érvényesülnek a kisebb csapatok érdekei.

„December tizenötödikén léptünk ki a FOTA-ból, mert úgy érezzük, jobb, ha nem vagyunk a tagjai. A FOTA a nagy csapatoknak jó, a kisebbeknek nem" – indokolt a Hispania szóvivője.

A Hispania az egész vb legkisebb költségvetéssel működő istállója, s ugyan az elmúlt időszakban többször megkérdőjeleződött a jövője, a vezetők jelezték, már a szezon előtti hivatalos teszteléseken is részt vesznek. Múlt csütörtökön az is kiderült, hogy az indiai Narain Karthikeyan lesz idén az egyik pilóta.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
11 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
12 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
14 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik