Formula-1: Glock jövőre is a Virgin-istálló pilótájaként indul

Vágólapra másolva!
2010.12.03. 17:53
Címkék
A Virgin-istálló és Timo Glock elejét vette a találgatásoknak, és jelezte, hogy a 2011-es Formula–1-es világbajnokságon is együtt szerepel.

„Biztos, hogy a Virginnél versenyzem a következő szezonban – írta Glock a Virgin honlapján. – Sokan pletykálták, hogy el akarom hagyni az istállót, s amikor azt mondtam, hogy 99.9 százalék, hogy maradok, csak az foglalkoztatta az embereket, mi van az egy tized százalékkal. Kijelenthetem, száz százalék, hogy maradok. Hosszútávú szerződésem van, és ki akarom venni a részem a csapat fejlődéséből."

Bár az FIA által kiadott hivatalos rajtlistán még nem szerepelt Glock neve, és a csapat nem közölte hivatalosan a 2011-es pilótáinak nevét,az, hogy Glock a Virgin honlapján írta le ezeket a szavakat, felér egy bejelentéssel.

A csapattárs kiléte még kérdéses, nem biztos, hogy a brazilé Lucas di Grassival is szerződést hosszabbít az angol csapat.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
11 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
23 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik