Vettel: „Úgy nézhettem ki, mint egy kislány, de szerencsére rajtam volt a sisak”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.16. 12:55
null
Vettelért nem csak a fiatalabb generáció rajong... (Fotó: Reuters)
Saját bevallása szerint még mindig nehéz megértenie Sebastian Vettelnek, hogy vasárnap megnyerte az idei Formula–1-es világbajnoki sorozatot, s ezzel a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb vb-győztese lett.

A konstruktőri vb-címet is begyűjtő Red Bull-istálló 23 éves pilótája a Salzburgban megtartott keddi évadzáró sajtótájékoztatóján beszélt minderről, s kitért arra is, hogy Abu-Dzabiban megkönnyezte a világbajnoki diadalt jelentő futamgyőzelmét.

„Úgy nézhettem ki, mint egy kislány, de szerencsére rajtam volt a sisak, így senki sem láthatta – fogalmazott Vettel. – Eddig még nem jutott arra időm, hogy átgondoljam, mi is történt velem a szezon során. Vasárnap óta folyamatosan úton vagyok, minden gyorsan történik, időre lesz szükségem, hogy feldolgozzam a sikert.”

 

A német pilóta hozzátette, az Abu-dzabi Nagydíj után mindent megbeszéltek csapattársával, Mark Webberrel, aki az utolsó GP-ig szintén versenyben volt az egyéni világbajnoki címért.

„Úgy gondolom, mindkettőnknek jót tett, hogy visszatekintettünk az idei évre, és mindent nyugodtan át tudtunk beszélni” – mondta Vettel.

A szezon során kettejük között többször voltak nézeteltérések, s nem egyszer a csapatvezetőknek kellett kibékíteniük őket.

„Ausztriában és Németországban is Vettel-mánia van, amelyre Sebastian teljes mértékben rászolgált” – mondta ezzel kapcsolatban a 34 éves Webber, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón.

A Red Bull kedden elutazik az angliai Milton Keynesben található központba, ahol az összes munkatárs köszöntheti a versenyzőket és a csapat tagjait. Este újabb repülőút vár a Formula–1-es stábra, amely visszarepül Abu-Dzabiba – ott a pilóták egy kétnapos quad-túrán vesznek részt szerdán és csütörtökön, majd péntektől már gumit tesztelnek, s a következő szezonra készülnek.

„Az autóban töltött idő lesz a legnyugalmasabb” – tette hozzá a program ismertetésekor Vettel.

Legfrissebb hírek

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40

Hamilton: Őszintén azt hittem, hogy lesz esélyem a pole pozícióra

F1
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik