Formula-1: új korszak kezdődött a Ferrarinál, jöhetnek a diadalok

Vágólapra másolva!
2010.11.25. 16:23
Címkék
A Ferrarinál biztosak benne, hogy a 2011-es Formula–1-es szezonban nem kell a Red Bull hibáira várniuk, ha futamokat akarnak nyerni és ismét versenybe akarnak szállni a vb-címekért. Aldo Costa technikai igazgató ugyanis elárulta, a Scuderia az idén egy átalakulási folyamat végére ért, és már minden erejével a győzelemre tör.

„Az idén csökkentettük a hátrányunkat a Red Bull-lal szemben – mondta Aldo Costa, utalva a rémesen sikerült 2009-es idényre, amelyben nem volt versenyképes az új aerodinamikai szabályzat szerint megépített autó. – Át kellett alakítanunk a korábbi munkamódszerünket, és ez időbe telt, ráment az idei szezonunk is. A szélcsatornánkat is fel kellett újítani, mert már elavult. Mindkettőt végrehajtottuk, és ezzel új korszak kezdődhet a csapatnál."

A Ferrari 2009-ben csak egy futamot nyert meg, az idén érkező Fernando Alonso révén viszont ötöt is, és az utolsó versenyre még a vb-pontverseny éllovasaként érkezett. Az utolsó futamon aztán egy rossz taktikai lépés miatt a spanyol lemaradt a vb-címről, amelyet Sebastian Vettel nyert meg.

Costa tagadta azokat az olasz sajtóban megjelenő híreket, amelyek szerint „fejek fognak hullani” a rossz taktikai döntés miatt.

„A Ferrarinál nem lesz bűnbak automatikusan abból, aki hibázik, és nem is toroljuk meg a hibákat. Sokkal racionálisabban gondolkozunk, a felelősséget megosztjuk. Különben is, a világbajnoki címet nem Abu-Dzabiban veszítettük el, hanem az egész idény alatt, nem tudtunk olyan gyors autót építeni, mint a riválisunk” – mondta Costa a La Repubblicának.

Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
2 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
16 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
28 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik