Formula-1: Pontosan tudom, hogyan kell felállni a padlóról - Massa

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 13:59
Címkék
Felipe Massa úgy gondolja, a 2011-es idényben ugyanúgy vissza tud térni az élmezőnybe, mint 2008-ban, egy évvel Kimi Räikkönen világbajnokká koronázása után. A Ferrari brazil F1-es pilótája az idén egyetlen futamot sem tudott megnyerni, és az is eldőlt, hogy legfeljebb a hatodik helyen zárhatja a vb-pontversenyt, miközben csapattársa, Fernando Alonso a vb-trófeáért csatázik.

„Tudom, mire vagyok képes, s nem törődöm a sajtóval, amely mindig csak a jelennel törődik. Nem emlékeznek a múltra, nem tudják, mi történhet a jövőben, mindig csak az adott versennyel foglalkoznak – mondta Massa, aki nem titkolja, hogy a Bridgestone idei gumijai okozták a gyengélkedését.. – A gumik karakterisztikája miatt voltam lassú az idén, és ha a Pirelli érkezésével sikerül orvosolni a problémát, jövőre ismét a győzelmekért fogok küzdeni. Kimi vébécíme után is fel tudtam kapaszkodni, és 2008-ban én voltam a jobb Ferrari-pilóta. Már megmutattam, hogyan kell felállni a padlóról."

Massa azt is elmondta, nem tud rangsorolni eddigi ferraris „házi riválisai”, azaz Michael Schumacher, Räikkönen és Alonso között. „Mindig erős csapattársaim voltak, tudom, milyen velük és ellenük versenyezni, de én is erős vagyok" – jelentette ki Massa.

Legfrissebb hírek

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
35 perce

La Liga: Real Madrid–Osasuna

Spanyol labdarúgás
49 perce

BL-playoff, 1. mérkőzés: Ferencváros–Qarabag

Bajnokok Ligája
53 perce

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
1 órája

Több sikertelen próbálkozás után jön el a MotoGP Magyarországra

Egyéb autó-motor
1 órája

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
1 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
1 órája

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik