Formula-1: egy brazil ügyész börtönbüntetéssel fenyegeti Massát

Vágólapra másolva!
2010.11.05. 15:46
Címkék
Egy brazil ügyész azzal fenyegeti Felipe Massát, hogy hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri a versenyzőre, ha a Brazil Nagydíjon elengedi maga mellett Fernando Alonsót.

Paulo Castilho, Brazília különleges bűnügyekkel foglalkozó bíróságának ügyésze szerint Massa megsérti a brazil embereket, ha elengedi maga mellett Alonsót. A nézők ugyanis azért fizetnek a belépőkért, hogy sportszerű küzdelmet lássanak, és ha valaki ezt megakadályozza, súlyosan sérti az érdekeiket.

„Bizonyára többen is megértik a csapat stratégiáját, és hogy ez a sportág elsősorban az istállókról szól, de a többség sohasem fogja átlátni a helyzetet. Mi most nem az emberek örömét tartjuk szem előtt, hanem a csapat érdekeit" – mondta az ügy kapcsán Massa.

Legfrissebb hírek

Egyik legjobbja távozik a Győr ellen készülő Rapidtól

Európa-konferencialiga
5 perce

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
20 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
22 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
37 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
38 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
40 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
53 perce
Ezek is érdekelhetik