Formula-1: a McLaren-istállónál lehet szó csapatutasításról

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 18:59
Címkék
Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, hogy ha kell, a Brazil Nagydíjon Lewis Hamilton mögé állítják Jenson Buttont. A brit csapat vezetője a Dél-koreai Nagydíj után még az egyenlőséget hirdette, de úgy tűnik, azóta alaposan elemezte a helyzetet.

„Jenson összeszedett, okos pilóta, akitől elvárjuk, hogy a győzelmet megcélozva vágjon neki az interlagosi hétvégének, és lesújtana, ha feladná a vébé-címért folyó harcát. Ugyanakkor tudnia kell, hogy az események befolyásolhatják a stratégiánkat, és adott esetben együtt kell működnie Lewisszal – mondta Whitmarsh. – Jenson nagyon nehéz helyzetben van, az elsődleges célunk, hogy a riválisaink elé kerüljön. Mit tennénk, ha olyan helyzetbe kerülnénk, mint a Ferrari Németországban? Bárcsak ezen kéne törnöm a fejem a verseny hajrájában!"

A szabályok tiltják a csapatutasításokat, de burkolt formában használni szokták az istállók. Hockenheimben az élen haladó Felipe Massának el kellett engednie maga mellett Fernando Alonsót, így a spanyol nyert hét pontot, az istálló pedig megúszta 100 ezer dolláros pénzbírsággal.

Ha Hamilton (210 pont) megelőzi Fernando Alonsót (231) és Mark Webbert (220) Brazíliában, jócskán növeli vb-esélyeit az abu-dzabi idényzáró előtt, míg Button (189) csak akkor tartja meg martematikai esélyét, ha az első kettőben végez, Alonso nem kerül az első hat közé, Webber pedig az első kettőbe.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
16 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
18 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
33 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
34 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
35 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
48 perce

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
54 perce
Ezek is érdekelhetik