Formula-1: a Mercedes nem izgul a negyedik hely miatt

Vágólapra másolva!
2010.10.05. 16:09
Címkék
A Mercedes-istálló kész lemondani az F1-es konstruktőr-világbajnokság negyedik helyezéséről a jövő évi jobb eredmények érdekében, árulta el Ross Brawn csapatfőnök. A brackleyi gárda 35 ponttal előzi meg az ötödik pozícióban álló Renault-t, azaz még nyílt a három nagycsapat mögötti pozícióért folyó küzdelem.

„Szeretnénk a Renault előtt maradni, és roppant csalódottak lennénk, ha lecsúsznánk a negyedik helyről, de elhatároztuk, hogy már mindent a következő idénynek szentelünk, és semmiképpen sem változtatunk a tervünkön. Sokkal fontosabb, hogy egy év múlva jobban szerepeljünk, a Mercedes többre hivatott, mint hogy azon izguljon, negyedik vagy ötödik lesz-e" – mondta Brawn.

A vb-címekért csatázó három nagycsapattal ellentétben a középmezőny tagjai leálltak az év közi fejlesztésekkel. A Renault sem készül nagy lendületvétellel a hajrára, a francia istálló ugyanúgy leállította a 2010-es autón zajló munkákat, mint fő riválisa. A Williams Japánba még újításokkal érkezik, több fejlesztést viszont nem tervez.

Legfrissebb hírek

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
21 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
21 perce

Vas Blanka nyerte a romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
25 perce

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
1 órája

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
1 órája

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
1 órája

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
2 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik