F1: Hülkenberg lassú defektje miatt nőtt a Williams hátránya

Vágólapra másolva!
2010.10.24. 13:54
Címkék
Karnyújtásnyira került a Williams-istálló ahhoz, hogy megelőzze a Force Indiát a Formula–1-es konstruktőr-vb egyik legizgalmasabb párharcában, a 6. helyért folyó csatában. Nico Hülkenberg azonban a hatodik helyről lassú defekt miatt visszaesett a Dél-koreai GP hajrájában, és csak a hajrában mentett pontot csapatának, amely három pontra van riválisától.

„Mindent megtettem ma a jó szereplés érdekében, csak egy kis szerencse hiányzott – mondta Hülkenberg. – Sajnos pár körrel a vége előtt lassú defektet kaptam, aminek hatására lehetetlen volt a pályán tartani az autót. A kerékcserét követően mindent beleadtam, és az utolsó pillanatban sikerült az egy pontot érő tizedik pozíciót megszereznem.”

A futamon így Vitantonio Liuzzi lett a hatodik, és kettőről három pontra növelte a Force India előnyét. A két csapat számára rendkívül fontos a hatodik hely megszerzése, amely több pénzdíjat ígér a következő idény előtt.

„Őrült verseny volt, de jó volt ott lenni a pályán, nagyon élveztem – mondta a pályafutása legjobb eredményét beállító (a 2007-es Kínai GP-n is hatodik lett) Liuzzi. – A verseny végére annyira besötétedett, hogy a kijelzőm már-már megvakított. Végre mellém állt a szerencse, fontos az eredmény a Williams elleni csatánk miatt.”

Legfrissebb hírek

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
11 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
29 perce

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
33 perce

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
56 perce

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
1 órája

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
1 órája

MotoGP-gyorstalpaló, 2. rész

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik