F-1: Ecclestone ismét aranyérmekkel döntene a vb-címről

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 15:25
null
Ecclestone ismét előállt régi javaslatával (Fotó: Reuters)
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első embere ismét szót emelt amellett, hogy az olimpiai éremtáblázat számításának mintájára kellene átalakítani a sportág pontrendszerét, így az a pilóta lenne a világbajnok, aki a legtöbb versenyt nyeri meg.

Ecclestone már korábban is amellett kardoskodott, hogy a legtöbb futamgyőzelmet szerző versenyző legyen a világbajnok, de a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem fogadta el ezt a javaslatot. Ennek ellenére az idei szezon előtt megváltozott a pontrendszer, a korábbi 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1-es pontozást a 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1-es rendszer váltotta fel. Ez azonban nem nyerte el a sportvezető tetszését.

„Az új pontrendszer egyáltalán nem hozott változást – idézi Ecclestone-t az autosport.com portál. – A régi rendszer alapján ugyanígy állna a világbajnokság, és ez furcsa. Talán most felébrednek, és elgondolkodnak a javaslatomon.”

Ecclestone érvelésének egyébként van gyenge pontja, hiszen az ő javaslata szerint is Mark Webber vezetne a pontversenyben, ugyanis az ausztrálnak van a legtöbb futamgyőzelme. A sportvezető azonban úgy véli, hogy az általa javasolt „aranyéremrendszer” garantálná az izgalmakat.

„Webber négy elsőséggel az élen állna, az üldözői pedig hárommal követnék. Így szinte biztos lenne, hogy csak az utolsó versenyen dőlne el a világbajnoki cím sorsa" – mondta Ecclestone.

A sportvezető ötlete szerint a legtöbb futamgyőzelmet szerző pilóta lenne a világbajnok, azonos számú futamgyőzelem esetén a második helyek, ha az is azonos, a harmadik helyezések (és így tovább) rangsorolnának.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
4 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik