„Meg kellett volna akadályozni Schumi visszatérését!”

Vágólapra másolva!
2010.07.14. 13:30
null
Eddie Jordan színes egyénisége volt a Formula–1-nek (Fotó: Action Images – archív)
Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke, Eddie Jordan a Sport Bildnek nyilatkozva elmondta, véleménye szerint hatalmas hibát követett el a hétszeres világbajnok, amikor három év szünet után úgy döntött, visszatér a Formula–1-be.

 

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Michael Schumacher visszatérése nagyszerű a sportág számára. De saját maga szempontjából nézve óriási hiba" – nyilatkozta a 62 éves Eddie Jordan, aki 1991-ben Schumacher csapatfőnöke volt. A későbbi hétszeres világbajnok a Jordan-istálló autójában, az 1991-es Belga Nagydíjon mutatkozott be a száguldó cirkuszban.

„Negyvenegy évesen visszatérni és nála húsz évvel fiatalabb pilóták ellen versenyezni – ezt a fizika és az orvostudomány törvényei sajnos nem teszik lehetővé" – folytatta Jordan, aki hozzátette, Schumacher menedzsmentje helyében minden lehetséges eszközt bevetett volna annak érdekében, hogy megakadályozza a német klasszis visszatérését.

„Mit nyerhet még egy hétszeres világbajnok? Semmit. Mindössze annyit nyerhet, hogy jól érzi magát a Formula–1-ben. De még ez az öröme sincs meg. Vagy azt gondolják, Schumachernek tetszik, hogy kikap csapattársától, Nico Rosbergtől?" – tette fel a költői kérdést Jordan.

A Képes Sporttal most dedikált F1 nyereményeket, valamint Hungaroring belépőt nyerhet.

KATTINTSON A KÉPRE ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!
KATTINTSON A KÉPRE ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!

 

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik