Lauda: Alonso egy jellemtelen figura!

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 11:00
null
Fernando Alonso újabb futamgyőzelmet húzott be (Fotó: Action Images)
Heves indulatokat váltott ki a Ferrari döntése, mely szerint az addig szinte végig vezető Felipe Massának el kellett engednie csapattársát, a vb-pontversenyben jobban álló Fernando Alonsót a tegnapi Német Nagydíjon. A spanyol végül megnyerte a futamot, de a döntés miatt a sportág több ismert személyisége is hevesen kritizálta a maranellói istállót.

„Ez a leghihetetlenebb dolog, ami valaha történt a Formula–1-ben. Azt a kárt, amelyet ez az eset a sportágnak okozott, többé nem lehet helyrehozni. Fernando hülyeségeket beszélt. Hogy miért próbálja így eladni az esetet, számomra érthetetlen. Még soha életemben nem hallottam valakit ilyen baromságokat beszélni. Ez az Alonso jellemtelen egy figura” – dühöngött Niki Lauda, a Ferrari korábbi háromszoros világbajnok pilótája. Az osztrák klasszishoz hasonló véleményen volt Eddie Jordan is.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„A Ferrari elvette tőlünk az esélyt, hogy lássuk a két pilóta vérre menő csatáját. A Ferrarinak szégyellnie kellene magát! Teljesen egyértelmű csapatutasítás volt. Én csalásnak tartom, amit csináltak. Mindkét autót ki kellett volna zárni" – vélekedett a korábbi csapatfőnök, aki jelenleg a BBC szakértőjeként dolgozik.

„A Ferrari kettős győzelmet aratott, de ezzel a csapatutasítással saját maga rombolta le ezt a teljesítményt. Ugyanis ez csapatutasítás volt. Ha az ember elengedi a csapattársát, mert az gyorsabb nála, vagy más stratégiával versenyez, vagy más gumikat használ, az taktika, de ha utasítják rá, hogy engedje el a másikat, az már kemény dolog" – vélekedett Marc Surer, a Sky Formula–1-es szakírója.

Akadt azonban olyan is, aki védte a Ferrari döntését. Michael Schumacher a futam után elmondta, semmi kivetnivalót nem talál az olasz istálló döntésében, és Martin Brundle, korábbi F1-es pilóta is helyénvalónak találta az utasítást.

„Ha csapatfőnök lennék, én is ugyanígy döntöttem volna. 2002-ben Ausztriában nem volt szükséges, mert Michael Schumacher utcahosszal vezetett a világbajnoki pontversenyben. Tegnap azonban szükség volt rá. A Ferrarinak volt néhány nehezebb futama, most muszáj Alonsót visszahozniuk a versenybe" – vélekedett Brundle.

Az eset miatt a Ferrarit 100 000 dolláros bírság megfizetésére kötelezték a Német Nagydíj versenybírái, de az ügy nem ér véget ennyivel. A következőkben az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) is megvizsgálja az esetet, és dönt arról, hogy további büntetésekkel sújtja-e a maranellóiakat.

KATTINTSON A KÉPRE, ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!
KATTINTSON A KÉPRE, ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!

 

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik