Formula-1: Buttont a német-angol jobban érdekli a hétvégi futamnál

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 13:36
Jenson Button, a Formula–1 címvédő világbajnoka kis túlzással jobban várja a vasárnapi német–angol világbajnoki nyolcaddöntőt, mint a hétvégi Európai Nagydíjat.

„Remélhetőleg nem tizenegyesrúgásokkal dől el a meccs – jelentette ki a valenciai szabadedzések szünetében Jenson Button. – Remélem, hogy nem lesz sok biztonsági autós szakasz a versenyen, hogy a futam után az autóból kiszállva rögtön a tévé elé ülhessek."

A McLaren pilótájának aggodalma jogos, hiszen az F1-es futam délután kettőkor, a német–angol mérkőzés pedig négykor kezdődik, így lehet, hogy Button lemarad a meccs elejéről.

„Ez mindig különleges párosításnak számít" – fejtegette a brit pilóta, aki azt is elmondta, csupán egy 5–1-es angol győzelmet tud felidézni az eddigi összecsapások közül.

Button azt is elmondta, jobban örült volna, ha Anglia Ghánával találkozik a legjobb 16 között, illetve 2–1-es angol győzelmet tippelt, de hozzátette, ezt nem kell készpénznek venni, ugyanis nem igazán ért a focihoz.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
3 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
19 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
Tegnap, 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
Tegnap, 13:11

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22
Ezek is érdekelhetik