Formula-1: a McLarentől igazolt új mérnököt a Ferrari

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.22. 13:58
Július elsejétől a rivális Ferrari alkalmazásába áll Pat Fry, a Formula–1-es McLaren istálló korábbi főmérnöke.

A kedden távozó 46 éves szakember 18 évet töltött el a brit csapatnál, és fontos szerepet kapott volna a jövő évi autó tervezésében. Már csak azért is, mert az idei konstrukció módfelett eredményes: a csapat két világbajnok pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button vezeti a pontversenyt, s így értelemszerűen a konstruktőrök küzdelmében is élen áll a McLaren. A Ferrari jelentős hátránnyal jelenleg harmadik.

"Szomorú, ha egy olyan kiváló mérnök, mint Pat, elhagyja a csapatunkat. Nagyon kedveljük őt, de mindenki a saját életét tartja szem előtt, és el kell fogadnunk, ha valaki máshogyan képzeli el a jövőjét" - nyilatkozta Jonathan Neale csapatmenedzser. "Ez nem befolyásolja a jövőbeli terveinket. Erős csapat vagyunk, és ezt kívánjuk fenntartani továbbra is."

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
Tegnap, 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik