Formula-1: a Stefan GP ismét pályázik, és Szerb Nagydíjról álmodik

Vágólapra másolva!
2010.04.26. 10:31
Zoran Sztefanovics szerb üzletember istállója, a Stefan GP hivatalosan is bejelentette, hogy a 2011-es szezonban szeretne ott lenni a Formula–1-es világbajnokságon, azt követően, hogy a csapat jelentkezését erre az évre elutasította a Nemzetközi Automobil-szövetség.

A Stefan GP pályázási szándéka bejelentése mellett saját központja terveit is bemutatta. A szerb istálló a Belgrádtól 25 kilométerre fekvő Sztara Pazovában építi fel a Stefan Techonology Parkot, amely egy 3.5 kilométer hosszúságú versenypályát is magában foglal.

A csapat tervei szerint a pálya eleget tesz majd a száguldó cirkusz követelményeinek, így elképzelhetőnek tartják, hogy a jövőben Szerbiában is rendezzenek F1-es futamot.

A Stefan GP honlapján közzétette azoknak a pilótáknak a listáját, akikkel tárgyalt a 2010-es világbajnokság előtt, köztük szerepel a korábbi világbajnok kanadai Jacques Villeneuve, a német Ralf Schumacher és a többszörös ralivilágbajnok francia Sébastien Loeb is.

Legfrissebb hírek

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
4 órája

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
7 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
Tegnap, 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
Tegnap, 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49
Ezek is érdekelhetik