Formula-1: Ecclestone Briatore visszatérését szeretné

Vágólapra másolva!
2010.03.17. 11:52
A Formula–1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, Bernie Ecclestone szeretné, ha a Renault korábbi csapatvezetője, Flavio Briatore fokozatosan visszatérhetne a száguldó cirkusz világába.

Flavio Briatorét a Nemzetközi Automobil Szövetség egy életre eltiltotta az autósporttal kapcsolatos tevékenységektől, mert a 2008-as Szingapúri Nagydíjon azt az utasítást adta csapata versenyzőjének, Nelsinho Piquet-nek, hogy szándékosan okozzon balesetet, így segítve győzelemhez Fernando Alonsót. Briatore az ügy kapcsán a párizsi bírósághoz fordult, amely igazat adott neki, és törölte az eltiltását.

A volt csapatvezető azonban nemrég kijelentette, hogy nem tér vissza a száguldó cirkuszba. Ennek ellenére Bernie Ecclestone szerint jót tenne a sportágnak, ha Briatore ismét szerepet vállalna. A visszatérést Ecclestone fokozatosan képzeli el, Briatore először csak menedzserként, ismét Fernando Alonso vagy Mark Webber mellet tevékenykedne, aztán vállalhatna újra szerepet egy csapat vezetésében.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
4 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik