F1: Bernie Ecclestone szerint jövőre Indiában is lehet futam

Vágólapra másolva!
2010.03.12. 12:09
A Formula–1 gazdasági vezetője, Bernie Ecclestone egy ma megjelent interjújában elmondta, jövőre Indiában is rendezhetnek futamot, míg 2013-ban Róma kerülne be a versenynaptárba, de ez nem befolyásolná Monza részvételét a világbajnoki sorozatban.

„India jelezte, jövőre szeretne futamot rendezni, így az idei 19 helyett akár 20 állomás is szerepelhet a Formula–1-es versenynaptárban" – nyilatkozta Bernie Ecclestone, aki hozzátette, a korábbi terveknek megfelelően 2013-ban Rómában is lehet futam, ám azt már egy másik helyszín rovására tarthatják meg.

Ecclestone szerint azonban az olaszoknak nem kell aggódniuk, mert a római verseny nem a Monzában sorra kerülő Olasz GP helyett kerül be a naptárba, hanem valószínűleg Európa Nagydíjként fut majd.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
21 perce

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
Tegnap, 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik