Formula-1: Fernando Alonso Ferrarijával egyből az élre állt

Vágólapra másolva!
2010.02.03. 13:46
A harmadik valenciai tesztnap ebédszünete előtt a Ferrariban bemutatkozó kétszeres világbajnok Fernando Alonso autózta a legjobb időt. A délelőtt egyébként spanyol dominanciát hozott: az első négy időeredményből hármat „hazai pályán" szereplő pilóta ért el.

Fernando Alonso még a hétszeres világbajnok Michael Schumachert is a háttérbe szorította szerda délelőtt: a harmincezer fős spanyol közönség kitörő örömmel fogadta, ahogy nagy kedvence megtette első métereit a Ferrarival.

De nem a 28 éves klasszis volt az egyetlen világbajnok, aki ma kezdte meg az ismerkedést új versenygépével: a címvédő Jenson Button első alkalommal tesztelte a McLarent.

A délelőtti időeredmények alapján egyelőre Alonso került közelebbi barátságba a versenyautóval: a spanyol klasszis érte el a leggyorsabb időt, 1:11.599-et – ez jelenleg a háromnapos valenciai gyakorlás leggyorsabb körének számít. Button lényegesen kevesebb időt töltött a pályán, a legjobb eredménye 1:13.498 volt.

 

AZ ÉLCSOPORT AZ EBÉDSZÜNETBEN
1. Fernando Alonso (Ferrari) 1:11.599 56 kör
2. Pedro de la Rosa (Sauber) 1:12.094 28
3. Michael Schumacher (Mercedes) 1:12.438 30
4. Jaime Alguersuari (Toro Rosso) 1:12.576 37
5. Jenson Button (McLaren) 1:13.498 23
6. Nico Hülkenberg (Williams) 1:13.669 72
7. Vitalij Petrov (Renault) 1:14.009 29
Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik