Ross Brawn: Jövőre még erősebbek lehetünk

Vágólapra másolva!
2009.11.10. 14:30
Címkék
A 2009-es Formula-1-es világbajnok Brawn GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint istállója a következő évben még erősebb lehet. A szakember arra alapozza kijelentését, hogy 2010-es autójuk kialakítását már több mint egy éve elkezdték.

 

Jogos az ünneplés: a csapat léte forgott veszélyben, majd világbajnok lett (Fotó: Action Images)
Jogos az ünneplés: a csapat léte forgott veszélyben, majd világbajnok lett (Fotó: Action Images)

A Honda tavalyi kiszállásával sokáig úgy tűnt, hogy a (későbbi) Brawn-csapat versenyzői el sem indulhatnak az idei szezonban, azonban Ross Brawn alig három héttel a rajt előtt megvásárolta a teamet, és versenyautóik Mercedes-motorral hajtva ott lehettek az Ausztrál Nagydíj rajtrácsán. A versenyen kettős győzelmet aratott a Jenson Buttonnal és Rubens Barrichellóval felálló Brawn-istálló.

A VIRGIN NÉLKÜL

Ross Brawn, elmondta, kevés az esélye annak, hogy jövőre is együttműködnek majd a Virginnel. „Közös együttműködésünk eredményeként nagyszerű szezont zártunk 2009-ben. De nekik más céljaik vannak a jövőt illetően. Így sajnos nem valószínű, hogy a nevük a következő évben is olvasható lesz az autóinkon" - nyilatkozta Brawn. A Virgin az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt kötött szerződést a későbbi világbajnok istállóval.

Az idény végén aztán a konstruktőri és – a brit versenyző révén – az egyéni vb-címet is bezsebelték.

A csapatfőnök úgy gondolja, hogy a második közös évükben a Mercedesszel még jobb lehet a már idén is kiválóan szereplő alakulat.

„A legfontosabb számunkra, hogy már a második évünket kezdjük Mercedes-motorokkal. Ez remek dolog, mert így minden fejlesztést idejében el tudtunk kezdeni" – nyilatkozta a szakember.

Brawn hozzátette, hogy bár az évad második felében a Red Bull gyorsabb volt náluk, a céljuk az, hogy megvédjék mindkét címüket.

„Jövőre megszűnik a tankolás, az alvázak is mások lesznek, és változnak a gumik is. Úgyhogy nagyon sok munka vár még ránk. De be akarjuk bizonyítani, hogy nem véletlenül nyertük meg idén mindkét bajnokságot, ezért a jövő évi autót is legalább olyan jóra kell fejlesztenünk, mint az idei volt" – zárta mondandóját a brit csapatvezető.

A Brawn GP még nem nevezte meg a jövő évi pilótapárosát, ám a hírek szerint a Jenson Button, Nico Rosberg kettőssel vág neki a 2010-es szezonnak.

A jövő évi versenynaptár egyelőre nem hivatalos, de minden valószínűség szerint március 14-én Bahreinben kezdődik majd az idény.
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
28 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
34 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
36 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik