A Mercedes megvette a Brawn 75 százalékát

Vágólapra másolva!
2009.11.16. 13:03
null
A Brawn már a Mercedesé (Fotó: Action Images)
Címkék
Immár hivatalos, hogy a Mercedes autógyár felvásárolta a Brawn Formula–1-es csapatot. A német autógyár a konstruktőri és egyéni világbajnoki címet szerző istálló részvényeinek 75 százalékát szerezte meg.

EDDIG 9 FUTAMGYŐZELEM

A Mercedes gyári csapatként már képviseltette magát a száguldó cirkuszban, méghozzá nem is akárhogyan. 12 versenyen 9 győzelmet és 8 rajtelsőséget szerzett. A csapat autójával a legendás Juan Manuel Fangio 1954-ben és 1955-ben is világbajnok lett.

A Mercedes megvette a Brawn 75 százalékát, s a jövőben Mercedes GP néven indítja az előző szezonban egyéni és konstruktőri világbajnoki címet is szerző istállót.

A felvásárlás ténye több egyelőre megválaszolatlan kérdést is felvet. Ki lesz például az „új" csapat két pilótája?

Az angol sajtó szerint a Mercedes igazi német istállót szeretne, s a Nico Rosberg, Nick Heidfeld párossal képzeli el a jövőt.

A jelenlegi címvédővel, Jenson Buttonnal viszont, úgy tűnik, nem számol a csapat, amelynek továbbra is Ross Brawn lesz a csapatfőnöke. Az angol pilóta 3.5 millió eurós fizetésigényét nem akarja teljesíteni a Mercedes.

Ezzel egybecseng, hogy Buttont a McLarennel már összeboronálta a sajtó, nem véletlenül. Lewis Hamiltonnal együtt ugyanis Wokingban meg igazi brit csapat verbuválódna.

Ami a McLaren és a Mercedes további együttműködését illeti: 2011-ig megmarad a jelenlegi forma, a 40 százalékos tulajdonrészt birtokló német gyár azonban addig eladja mclarenes részvényeit. Ezután 2015-ig még biztosan szállítja a motorokat a brit istállónak.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
2 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
2 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
2 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
3 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik