Formula-1: Bob Bell lesz Flavio Briatore utódja a Renault-nál

Vágólapra másolva!
2009.09.23. 21:48
Címkék
A szezon hátralévő részében Bob Bell lesz a Formula-1-es Renault istálló csapatfőnöke. Az új vezető a tavalyi szingapúri GP-n szándékos balesetre utasítást adó Flavio Briatorét váltja.

A csapat szerdai közleménye szerint Bell, aki korábbi munkáját továbbra is ellátja, az idény befejezéséig tölti be a posztot.

A tavalyi Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet jr. szándékosan okozott úgy balesetet, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a korán tankoló spanyol Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte. Alonsót felmentették, és az istállótól még augusztus elején menesztett brazilt sem marasztalták el.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa hétfőn kétéves felfüggesztett eltiltással büntette a francia istállót, a korábbi csapatfőnököt, Briatorét örökre száműzte az F1-ből, Pat Symonds főmérnök pedig ötéves eltiltást kapott a FIA-rendezvényekről.

Legfrissebb hírek

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
6 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
32 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
46 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
57 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik