Formula-1: az FIA jövő héten dönt a 13. F1-es csapatról

Vágólapra másolva!
2009.09.12. 08:01
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a jövő héten dönti el, hogy melyik Formula–1-es csapat pótolja a 2010-es mezőnyben az év végén kivonuló BMW Sauber istállót. Mindezt Max Mosley, az FIA elnöke jelentette be pénteken.

 „Csütörtök estig három komoly ajánlat érkezett az egyetlen kiadó helyre – mondta Mosley. – Ezeket az elkövetkezendő napokban összesítjük, értékeljük, és kiválasztjuk azt a csapatot, amelynek rajtengedélyt adunk 2010-re. A BMW Sauber is a jelentkezők között van, valójában új istállóként, mivel nem írta alá a részvétel feltételeit rögzítő új Concorde-egyezményt. A másik két jelentkező a spanyol Epsilon Euskadi és a brit Litespeed."

A BMW július végén jelentette be, hogy az év végén kivonul a Formula–1-ből, a 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkező svájci Peter Sauber pedig azóta vevőt keres csapatának. Sajtóértesülések szerint egy indiai konzorcium is a lehetséges vásárlók között van. Az új tulajdonos a becslések szerint 50 millió eurót érő istálló mellé az indiai származású svájci tesztpilótát, Neel Janit is megkapja.

Legfrissebb hírek

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
10 perce

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 perce

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
25 perce

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
28 perce

Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Egyéb egyéni
35 perce

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
44 perce

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
53 perce

NB II: ötszörös magyar bajnokot igazolt a Vidi

Labdarúgó NB II
57 perce
Ezek is érdekelhetik