Flavio Briatore: „A saját világom árult el”

Vágólapra másolva!
2009.09.25. 13:46
null
A Renault-k végzete: a 17-es kanyar (Fotó: Reuters)
Címkék
A Formula–1-es világbajnokság Szingapúri Nagydíjának első szabadedzésén az elmúlt három futamból kettőn is diadalmaskodó brazil Rubens Barrichello végzett az élen, míg őt az összetett pontversenyben vezető brit Jenson Button és az ausztrál Mark Webber követte a sorban. A Renault-csapat korábbi első embere, Flavio Briatore eközben azt nyilatkozta, hogy a francia istálló csalási ügyének végén ő örülhet majd.
 
 

Mint ismeretes, a Renault csalása kapcsán a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) eltiltotta a francia istállót, de a büntetést két évre felfüggesztette. Flavio Briatore súlyosabb büntetést kapott – soha többé nem vehet részt az FIA által szervezett eseményeken –, míg Pat Symonds főmérnököt öt évre száműzték a Formula–1-ből.

„A saját világom árult el. A végén én fogok nyerni, és nagyszerű, jól szervezett csapatunk lesz azoknak az embereknek a részvételével, akik kitartottak mellettem ezekben a nehéz időkben" – nyilatkozta Flavio Briatore a La Repubblicának.

A Szingapúri Nagydíj első szabadedzését a Brawnok uralták; egy óra után Jenson Button volt a gyorsabb, azonban a végén Rubens Barrichello meg tudta előzni csapattársát.

Fernando Alonso egy nagyszerű utolsó körrel befurakodott a két Red Bull közé, míg Giancarlo Fisichella Barrichello idejénél több mint két másodperccel gyengébb eredményével mindössze a 17. lett.

Háromnegyed óra elteltével egyébként meg kellett szakítani a szabadedzést, ugyanis a Renault francia pilótája, Romain Grosjean ugyanúgy a 17-es kanyarban ütközött a falnak, mint Nelsinho Piquet a tavalyi nagydíjon...

GROSJEAN BALESETE
 

 FORMULA-1, SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
  1. SZABADEDZÉS
1. Barrichello Brawn-Mercedes 1:50.179 19  
2. Button Brawn-Mercedes 1:50.356 22 +0.177
3. Webber Red Bull-Renault 1:50.416 21 +0.237
4. Alonso Renault 1:50.567 16 +0.388
5. Vettel Red Bull-Renault 1:50.614 16 +0.435
6. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:50.699 21 +0.520
7. Hamilton McLaren-Mercedes 1:50.715 17 +0.536
8. Kubica BMW 1:50.815 15 +0.636
9. Räikkönen Ferrari 1:50.865   +0.686
10. Nakadzsima Williams-Toyota 1:51.089 25 +0.910
11. Rosberg Williams-Toyota 1:51.427 23 +1.248
12. Sutil Force India-Mercedes 1:51.544 14 +1.365
13. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:51.643 28 +1.464
14. Heidfeld BMW 1:51.656 15 +1.477
15. Glock Toyota 1:52.083 20 +1.904
16. Trulli Toyota 1:52.135 20 +1.956
17. Fisichella Ferrari 1:52.390 24 +2.211
18. Liuzzi Force India-Mercedes 1:52.905 23 +2.726
19. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:53.232 25 +3.053
20. Grosjean Renault 1:53.458 9 +3.279

 

Legfrissebb hírek

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
10 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
22 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
35 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
49 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik