F1: egyre több csapat tiltakozik az istállónkénti három autó ellen

Vágólapra másolva!
2009.09.09. 14:10
Címkék
Egyre több Formula–1-es istálló ellenzi a Ferrari ötletét, amely szerint a jövő évi világbajnoki sorozatban minden csapat három autót indíthatna az egyes futamokon.

„Ezt a javaslatot nem gondolták át” – nyilatkozta a német Sport Bild című napilap szerdai számában Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója.

„Elképzelhető, hogy az egészet azért találták ki, mert túl sok versenyző áll velük jelenleg szerződésben” – tette hozzá.   

„Ez csak ártana a sportágnak" – vélekedett Frank Williams, a Williams-istálló csapatfőnöke.

„A két-három, óriási forrásokból dolgozó és szinte verhetetlen autókkal felálló csapat biztosan elfoglalná a rajtrács első négy sorát. Az ötödik sorból pedig meglehetősen nehéz futamot nyerni.”  

A maranellóiak az idei versenyzőpárosuk, a finn Kimi Räikkönen és a brazil Felipe Massa mellett két tesztpilótát, az olasz Luca Badoert és a spanyol Marc Genét is foglalkoztatnak, valamint a júliusi Magyar Nagydíjon megsérülő Massa pótlására leszerződtették Giancarlo Fisichellát a Force Indiától, ráadásul a nemzetközi sajtó információi szerint a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso is a Ferrarihoz tart.  

A Ferrari a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) engedélyét kéri, hogy jövőre legalább a gyári csapatoknak kötelező legyen három autót indítaniuk a futamokon.

Legfrissebb hírek

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
16 perce

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák marad Debrecenben

Labdarúgó NB I
23 perce

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
38 perce

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
42 perce

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
53 perce

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
55 perce

Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Egyéb egyéni
1 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik