Pokolian gyorsak lesznek: magyar cég támogathatja a Brawn GP-t

Vágólapra másolva!
2009.04.01. 16:15
Magyarország piacvezető energiaitala, a Hell gyártója közleményben erősítette meg azt a sajtóhírt, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Formula–1-es Brawn GP vagy a Williams csapatának szponzorációjáról.
Több energiája lesz a Brawn GP-nek?
Fotó: Action Images
Több energiája lesz a Brawn GP-nek?
Több energiája lesz a Brawn GP-nek?
Fotó: Action Images
Több energiája lesz a Brawn GP-nek?

Végéhez közelednek a legnagyobb mennyiségben értékesített magyarországi energiaital gyártójának tárgyalásai a Formula–1-es Brawn GP-vel, illetve a Williams csapatával. A nyitott kérdés már csak az, hogy melyik csapattal működik együtt, illetve hogy névadó főszponzor vagy szponzor legyen a Hell a Formula–1-ben.

„Régóta érlelődött bennünk a gondolat, hogy Formula–1-es csapatot támogassunk. Én személy szerint mindig is szerettem volna, ha magyar cég is megjelenik a szponzorok között, így is képviselve az országot külföldön és itthon egyaránt. Büszkeséggel tölt el, hogy eljutottunk idáig, és a Hell lehet az, amely először megvalósítja ezt” – hangsúlyozta Tomas Grosch nemzetközi stratégiai igazgató.

Arról, hogy pontosan mekkora összeggel járulna hozzá a Hell a Williams vagy a Brawn GP költségvetéséhez, még folynak az egyeztetések.

„Egyelőre egy istálló támogatását tervezzük, de ki tudja, mit hoz a jövő” – idézte a Népszabadság internetes honlapja, a nol.hu Tomas Groscht. Mind a Brawn GP-ben, mind a Williamsben látunk lehetőséget. Ahogy az Ausztrál Nagydíj végeredménye is bizonyítja, jól választottunk, hiszen a futamon mindkét istálló pontszerző lett.

Grosch ezután Talmácsi Gábor esetleges támogatásáról is ejtett néhány szót.

„Minden tiszteletünk Talmácsi Gáboré, aki remek versenyző, mi azonban most Formula–1-es csapat szponzorációjára gondoltunk, ez jobban beleillik a terveinkbe. Ennek a sorozatnak óriási reklámértéke van, és annak következtében, hogy a válság miatt számos vállalat kiszállt, valamivel könnyebb bekerülni azoknak, akiknek megfelelő tervük, hosszú távú koncepciójuk van” – tette hozzá a stratégiai igazgató.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
3 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29
Ezek is érdekelhetik