„Nem vagyunk versenyképesek!” – a McLaren őrült harca az idővel

Vágólapra másolva!
2009.03.13. 14:14
Két hét maradt a 2009-es Formula–1-es idény rajtjáig: március utolsó hétvégéjén Ausztráliában ismét felbőgnek a motorok, és kezdetét veszi az idei száguldás. Az egyéni vb-címet tavaly begyűjtő brit Lewis Hamilton csapata, a McLaren-Mercedes nagy bajban van, mivel az eddigi tesztek alapján még egyáltalán nem állt össze az ez évi versenygépük.
Norbert Haug gondterhelten nézi az idei autó eredményeit
Fotó: Action Image (archív)
Norbert Haug gondterhelten nézi az idei autó eredményeit
Norbert Haug gondterhelten nézi az idei autó eredményeit
Fotó: Action Image (archív)
Norbert Haug gondterhelten nézi az idei autó eredményeit

„Keményen dolgozunk, hogy megoldjuk a teljesítménybeli lemaradásunk okozta problémákat." – mondta Martin Whitmarsh, a McLaren-istállófőnöke.

Norbert Haug, a Mercedes Motorsport igazgatója is egyetértett azzal, jelen állapotukban nem elég gyorsak és versenyképesek ahhoz, hogy a futamgyőzelmekért harcoljanak.

Az előszezonbeli eredmények is ezt támasztják alá, hiszen Lewis Hamilton és csapattársa, Heikki Kovalainen sem teljesített biztatóan a hétközi barcelonai teszten, láthatóan elmaradtak a rivális Ferrari, BMW, Sauber, Renault és Toyota pilátóitól, de még a nemrég alakult Brawn GP autói is jobban szerepeltek.

Hamilton csak a rangsor végén kullogott a szerdai napon, amikor össze is törte kocsija elejét, ráadásul csütörtökön Rubens Barrichello győztes idejétől is majd' két másodperccel elmaradt.

Whitmarsh szerint nem feltétlenül elegendő az idő az Ausztrál Nagydíjig, hogy látványosan fejlődjenek és az elvárásaiknak megfelelő eredményeket érjék el.

A problémák a szakértők szerint is elsősorban abból adódnak, hogy a McLaren látható módon csak nehezen tud alkalmazkodni az idei évre előírt kötelező változtatásokhoz, amelyek a sportág utóbbit 25 évének legnagyobb módosításait jelentik.

„Nem láttam még ennyire hátul a McLarent, ugyanakkor a wokingiaké az a csapat, amely egyik napról a másikra is képes látványosan fejlődni, ezért aztán nem szabad leírni őket" – nyilatkozta Felipe Massa a La Gazzetta dello Sportnak.

Majd meglátjuk, mindenesetre az idő egyre fogy. A csapatnak jövő héten még Jerezben lesz lehetősége a további fejlesztésekre...
Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
17 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik