Montezemolo 4 pontja: stabilitás, megfontoltság, siker és fenntarthatóság

Vágólapra másolva!
2009.01.17. 21:31
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke még Karácsony előtt kinyilvánította a csapatok azon szándékát, hogy a jövőben szeretnének nagyobb mértékben részesülni a bevételekből. Bernie Ecclestone azonban mereven elzárkózott ettől, és egyúttal rámutatott, hogy szerinte a Ferrari már így is rengeteg extra támogatást kap. Haragnak ellenben nyoma sem volt kettejük között, amikor Ecclestone váratlanul feltűnt az olaszok szokásos téli táborában. Madonna di Campiglioban Montezemolo több kérdésben is nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
Montezemolo (jobbról a második) a Ferrari téli táborában találkozott a pilótákkal
Fotó: Imago (archív)
Montezemolo (jobbról a második) a Ferrari téli táborában találkozott a pilótákkal
Montezemolo (jobbról a második) a Ferrari téli táborában találkozott a pilótákkal
Fotó: Imago (archív)
Montezemolo (jobbról a második) a Ferrari téli táborában találkozott a pilótákkal

Montezemolo szerint négy dologra van szüksége a mai időkben az F1-nek (ezeket a többi csapat képviselőivel is megosztotta egy vacsora keretében, el is nevezték emiatt „rétes-egyezménynek”):

Először is stabilitásra, hogy ne változzanak minden félévben, évben a szabályok, ami lehetetlenné teszi a szisztematikus építkezést. Másodsorban megfontoltságra és professzionalizmusra, ami különösen a mostani válság idején elengedhetetlen. A fenntarthatóság is ehhez kapcsolódik, hiszen egyetlen csapat sem működhet úgy, ha nem kiegyensúlyozott a pénzügyi helyzete. Végül pedig megemlítette a sikert, más szóval magát a „show-t”, amiért úgy tudnak tenni a csapatok, ha nagy figyelmet fordítanak a versenyhétvégékre, a körülményekre és a szabályokra.

Montezemolo eredményesnek nevezte a Formula–1-es csapatok szövetségének munkáját, aminek következtében már 2009-ben is nagy megtakarításokat tudtak elérni, a munka pedig tovább folytatódik a következő években is. Az istállók egységesek a költségek csökkentésében, a bevételek növelésében, miközben megtartanák a sportág legfőbb jellegét. Emellett persze kell valaki, aki foglalkozik a kereskedelmi kérdésekkel, ez jelenleg Ecclestone cége, a Concorde szerződés 2012-ig él vele, utána felül lehet vizsgálni az együttműködést.

Ron Dennis háttérbe húzódásával kapcsolatban elmondta, nem tudja elképzelni, hogy teljesen elfordulna a sportágtól.

Az új autóról megemlítette, hogy a mérnökök nagyon elégedettek voltak vele, innovatívnak tartják. Fontosak lesznek a közeljövőben tartandó portugáliai tesztek, ahol a két pilóta egyaránt két-két napot fogja tesztelni a kocsit.

Apropó pilóták: örömmel töltötte el Montezemolót, hogy Räikkonen újra a régi formáját akarja nyújtani az új idényben. Persze szóba került megint Fernando Alonso esetleges leigazolása is: „A jövő azért szép, mert senki sem ismeri előre…” – fogalmazott sejtelmesen az elnök.
Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
7 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik