A Honda kiszállásával Barrichello és Button csapat nélkül maradt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2008.12.05. 10:03
A 2008-as volt az utolsó évad a Honda számára a Formula–1-ben – jelentette be pénteken Fukui Takao, a japán autógyártó elnök-vezérigazgatója egy tokiói sajtótájékoztatón. Fukui a világgazdasági válsággal indokolta a döntést, ami egyben azt is jelenti, hogy Rubens Barrichello és Jenson Button csapat nélkül maradt.
Fukui Takao bejelentését akár több hasonló is követheti a Formula–1-ben
Fotó: Reuters
Fukui Takao bejelentését akár több hasonló is követheti a Formula–1-ben
Fukui Takao bejelentését akár több hasonló is követheti a Formula–1-ben
Fotó: Reuters
Fukui Takao bejelentését akár több hasonló is követheti a Formula–1-ben

„A megemelkedett költségek és a gépkocsikereslet visszaesése miatt kényszerül rá a vállalat, hogy kivonuljon a sportágból” – mondta Fukui Takao.

Az istálló – amely az idei szezon során 294 millió dolláros költségvetéssel szerepelt a Formula–1-ben – legutóbb a konstruktőrök versenyében az utolsó előtti helyen végzett, a pilóták küzdelmeiben Rubens Barrichello 14., Jenson Button pedig 18. lett.

A két versenyző nagyon nehéz helyzetbe került, mert a helyek a legtöbb csapatnál már elkeltek, így könnyen lehet, hogy Button kilenc, Barrichello pedig 16 év után nem lesz ott a rajtrácson az új idény kezdetén.

„Remek munkát végzett a csapat annak érdekében, hogy a 2009-es szezonra készen legyünk. Ezért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, aki érintve van az ügyben. Ugyancsak bocsánatot kérek szurkolóinktól, akik kitartottak mellettünk annyi éven át” – sajnálkozott Fukui.

A Honda 2000 és 2005 között a BAR-nak szállított motort, majd 2006-tól saját istállója volt.

Idén már a második csapat száll ki a száguldó cirkuszból, hiszen a Super Aguri még az idény közben otthagyta a sorozatot. A Honda kiválása azt jelenti, hogy jövőre – ha a többi csapat marad – már csak 18 autó indul.

A japán cég – amelynek eddig 760 dolgozójától kellett megválnia, az autógyártást pedig világszerte 140 ezer darabbal csökkentette – tárgyalásokba kezd Formula–1-es csapatával annak további sorsáról, beleértve lehetséges eladását is.
Legfrissebb hírek

A Honda „küszködik" a 2026-os motor fejlesztésével

F1
2025.01.29. 14:45

Összesen egymillió dolláros büntetést kapott a Honda és az Alpine

F1
2024.10.29. 19:57

MotoGP: viszlát, Honda! Végre lezárult a hónapok óta húzódó Márquez-HRC kálvária

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 16:32

F1: Alonso üzent, csapata profitálna Pérez monacói hibájából

F1
2023.05.29. 17:21

F1: 2026-tól a Honda lesz az Aston Martin motorgyártója

F1
2023.05.24. 09:36

F1: az Aston Martin oldalán tér vissza a Honda – sajtóhír

F1
2023.05.23. 12:53

MotoGP: a Honda fellebbez Márquez meghosszabbított büntetése miatt

Egyéb autó-motor
2023.03.29. 16:34

WTCR: Tassi és Michelisz a top 10-ben Szaúd-Arábiában

Egyéb autó-motor
2022.11.26. 14:33
Ezek is érdekelhetik